A fejlődés értéke felbecsülhetetlen- fejlődjünk gyermeked lábáért

A fejlődés nem áll meg

Folyamatos fejlődünk
kinézetében, és működésében

A fejlődés íze

A 2010-ben történt megnyitásunk óta folyamatos fejlődés tapasztalható a webáruházakban felhasználható lehetőségekben.
Az első webáruházam, amit még kivitelező cég készített nem tudta teljesíteni azt az elvárást, amire igazán szükségem lett volna. Ezért nekiláttam magam.
Az eltelt évek során a Word Press oldalak készítését sajátítottam el, azt gondolom egyre magasabb szinten / bár még van tanulnivalóm/. Tulajdonképpen hálásnak kell lennem a weboldal első készítőinek, hiszen ennek az előzménynek köszönhető az, hogy egy kicsit belemélyedtem a weboldal készítés rejtelmeibe. Bár orvosként dolgozom, sohasem állt tőlem távol a számítástechnika.
Jelenlegi oldalamat már 8 weboldal elkészítése után építem.

De miért is írtam le mindezt?  A fenti oldalak készítése során olyan gyakorlatot szereztem, amit a Hétmérföldes Gyermekcipő webáruház működtetése során is fel tudok használni. Ennek köszönhető, hogy telepítettem ezt a blog modult, amin keresztül az összes fontos hírünket, ajánlatunkat, elkészült információs anyagunkat azonnal meg tudom osztani VELED, kedves látogatónk. Tudom, hogy ez már unalmas lehet, de annyit ígérek, megpróbállak úgy informálni, hogy kellően szórakoztató legyen!

Olyan hasznos információs anyagok zsonganak a fejemben, amik egy kisgyermekes szülő időnként fölösleges aggodalmait hivatottak megszüntetni.

De azt is tudnunk kell, hogy nem mindegy honnan tájékozódunk. Mivel a félelem az egyik legerősebb motiváció, ezt használják folyamatosan a reklámokban, a beszélgetésekben, ha valakit befolyásolni szeretnének.

Sajnos ez az internet világában sincs másként. Sok a felületes, és fél információ, rosszabb esetben teljesen téves elgondolások is mindenféle szűrő nélkül terjednek, és keltenek felesleges aggodalmat.

Itt oldalunkon szakorvosi tudásom szerinti hiteles, naprakész információkat osztok meg, remélhetőleg könnyen érthető formában.

Ha érdekelhetnek a fentiek szerint elkészülő bejegyzéseink, mentsd el a címünket a böngészőbe, és időnként térj vissza hozzánk. Együtt a végtelenbe és tovább!

Weboldalunkat folyamatosan fejlesztjük a vásárlóinknak! A csillagokig és tovább!

Az új webáruház jobb, mint eddig bármelyik korábbi!  Teljes funkcionalitással működik, a termék oldalakon lehet némi rendezetlenséggel még találkozni, de ezt is rövidesen helyreállítom. És ezután jön majd a varázslás. Alig várom, hogy próbára tegyél minket.

Fontos információ

Minden látogatót és vásárlót szívből szeretünk. Engedjétek mégis meg, hogy visszatérő vásárlóinkat, és azokat, akik vásárlói fiókot regisztrálnak az áruházban vásárlásuk során, még jobban szeressük! 
Minden vásárlónk, aki második és azt követő vásárlása során bejelentkezik vásárlói fiókjába, bármelyik nem akciós termékre automatikusan 5% kedvezményt kap. A kedvezmény a kosár oldalon válik majd láthatóvá!

Még egy fontos megjegyzés! A legdrágább szupináló cipő sem pótolja a lábszárizmok erősítését!

Mindössze segíti annak a hatását, a láb jobb helyzetét biztosítva!

Kérdésed van? Beszéljük meg!

Oszd meg velünk észrevételedet, kérdésedet. Másoknak is hasznos lehet!

Hasonló írások

Vélemény, hozzászólás?